Nagyvilág

Tíz év börtönt és ezer korbácsütést kap egy szaúdi blogger

Az "iszlám megsértése" miatt tíz év börtönt és ezer korbácsütést kap az a szaúdi blogger, aki honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására a sivatagi királyságban.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet beszámolója szerint Raif Badavit először pénteken fogják megkorbácsolni a Vörös-tenger partján fekvő Dzsiddában. A férfit húsz héten keresztül heti egy alkalommal ötven korbácsütéssel sújtják majd a pénteki ima után egy mecset előtt.

Badavit 2012 júniusában vették őrizetbe az “iszlám megsértéséért”. A férfira tíz év börtönt és ezer korbácsütést szabtak ki, valamint egymillió szaúdi riál (71,5 millió forint) megfizetésére kötelezték. A büntetés megkezdéséről egy név nélkül nyilatkozó forrás értesítette a nemzetközi sajtót. Szerinte Badavival példát akarnak statuálni a hatóságok. Az elítélt ügyvédjét júliusban 15 éves börtönbüntetésre ítélték, amiért állítólag “alá akarta ásni a rezsim hatalmát”. Hivatalos források egyelőre nem kommentálták a büntetés megkezdéséről szóló sajtóhíreket.

A blogger által alapított, Szabad Szaúdi Liberálisok című honlapot már tavaly megszüntették a hatóságok. Badavi a weboldalon a többi között arra szólította fel a szaúdiakat, hogy fejtsék ki véleményüket a vallás szerepéről. Mindez az ultrakonzervatív iszlám országban eretnekségnek számít, és kemény büntetést von maga után. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik