Nagyvilág

„Nem állunk meg addig, amíg meg nem öljük mindannyiukat”

Abu-Hamza2(960x640).jpg (isis)
Abu-Hamza2(960x640).jpg (isis)

Néhány, az Iszlám Államhoz köthető dzsihádista az interneten örvendezik a Charlie Hebdo elleni merényletnek.

A Közel-Keletet is megrázta a francia vérengzés híre. Míg az arab államok vezetői sajnálatukat fejezik ki és elítélik a Charlie Hebdo elleni terrortámadást, a dzsihádista szervezetek boldogan üdvözlik azt.

Az Iszlám Államhoz köthető twitterezők közül többen is a szervezet nevében felvállalták a terrorakciót. Egy Abu Hamza nevű felhasználó például azt írta:

„Még nem álltunk bosszút. Csak most kezdtük el. Nem állunk meg addig, amíg meg nem öljük mindannyiukat és kormányaikat Mohamed próféta miatt.”

Az Iszlám Államhoz frissen csatlakozott francia állampolgárok tweetjei között olyan is szerepel, hogy:

„Gyerünk, öljétek őket és köpjetek rájuk, hadd rémüljenek halálra és ne aludjanak éjjel.”

A hatóságok nem erősítették meg, hogy az Iszlám Állam vállalta volna magára a terrorakciót.

A Gama’a Ál Iszláméja nevű egyiptomi szélsőséges iszlamista szervezet vezetője, Nízár Ghoráb Facebook-oldalán úgy fogalmazott:

„A francia magazin ellen elkövetett támadás egy reakció a sértő Mohamed próféta karikatúrára.”

Majd hozzátette:

„A mások tisztelete csak egy hazugság, a nyugatiak maguk semmit sem tudnak róla. A világban nem lesz stabilitás többé.”

Nabíl Ál Árábi az Arab Liga vezetője együttérzését fejezte ki, csakúgy, mint az egyiptomi elnök Abdel Fatáh Ász Sziszi.

Szaúd Arábia és Tunézia kormánya azt nyilatkozta, hogy ami Franciaországban történt, az nem az Iszlám.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik