Nagyvilág

Ejtőernyővel menekültek a lezuhant kisrepülő utasai

ejtoernyozes(960x640).jpg (ejtőernyőzés)
ejtoernyozes(960x640).jpg (ejtőernyőzés)

Szerencsére pont ejtőernyősöket szállított az az új-zélandi kisrepülő, amely egy tóba zuhant.

Még a pilótának is sikerült időben felvennie az ejtőernyőt a Skydive Taupo cég kisrepülőjén, ahol rajta kívül hatfőnyi személyzet és hat turista repült a Taupo tó térségében. A személyzet egy-egy tagja az utasokkal terveztek tandemugrást a tó fölött, de ezt egy kicsit előre kellett hozni.

Ilyen a tó feletti tandemugrás

Ereszkedés közben ugyanis a gép műszaki hiba miatt váratlanul zuhanni kezdett. A szabadeséses ejtőernyős ugrást így az utasoknak váratlanul és hirtelen kellett végrehajtaniuk, de szerencsére ez valamennyiüknek sikerült. A pilóta szintén még időben fel tudott venni egy ejtőernyőt, és neki is sikerült elhagynia a zuhanó gépet, majd partra úsznia. A gép a tóba csapódott – írja az MTI.

A rendőrség szóvivőjének közlése szerint mindenkit orvosi vizsgálatnak vetnek alá, de nagyobb sérülést valószínűleg egyikük sem szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik