Nagyvilág

Eltűnt repülő: újabb holttesteket találtak

Pénteken újabb holttesteket találtak a kutatócsapatok a Jávai-tengeren. Összesen 162-en voltak az AirAsia járatán.

Az AirAsia 8501-es járat fekete dobozai utáni kutatás egy 13 500 négyzetkilométeres területen folyik, a műveletben indonéz, maláj, szingapúri és amerikai hajók, valamint fémkereső berendezésekkel felszerelt repülőgépek vesznek részt.

Az indonéziai kutatócsoportot vezető illetékes, Bambang Soelistyo mai közlése szerint a helyszínen dolgozó mentőegységek újabb holttesteket találtak a tengerben, pénteken összesen 21-et. A hatóságok szerint  az áldozatok közül néhányan még mindig a repülőgép üléséhez voltak csatolva. A kutatás során eddig összesen harminc holttest került elő, a fedélzeten 162-en voltak. 

 Az időjárás továbbra sem kedvez a kutatásnak, vasárnapig esőre, erős szélre és akár négyméteres hullámokra kell számítani, emellett erősek az áramlatok is. 

Ahogyan korábban megírtuk: 5400 négyzetkilométeres felületen , a szerencsétlenség legvalószínűbbnek tartott helyszínén három, fejlett víz alatti rendszerek alkalmazására is képes hajóval és búvárokkal kutatnak az eltűnt gép törzse után a Jávai-tengeren, ahol a járat lezuhant. 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik