Megelégelte az ázsiai diktatúra erősködését a Sony Pictures – noha korábban még úgy volt, hogy felfüggesztik a diktátoron gúnyolódó The Interview című vígjáték bemutatását, most úgy döntöttek, hogy még szélesebb kör számára teszik elérhetővé, mint azt mozipremiereknél szokás.
A filmstúdió bejelentette, hogy szenteste közzéteszik az Egyesült Államokban a filmet internetes platformokon, így bárki megnézheti a Google és a Microsoft szolgáltatásainak segítségével, vagy akár egy külön weboldalról hat dollárért. Ezen kívül próbaképpen még a Youtube-on is megjelenik a film fizetős tartalomként. Összességében a bemutató így máris több emberhez eljuthat, mintha csak a szokásos módon a mozikban tartották volna az első vetítéseket.
A Sony közölte, hogy a szólásszabadság miatti elkötelezettségük miatt különösen fontosnak érezték, hogy bemutassák a vígjátékot, miután a vállalatot és dolgozóit támadás érte. „Büszkék vagyunk arra, hogy a kiberbűnözők nem tudtak elhallgattatni bennünket” – írták közleményükben.