Nagyvilág

Ferenc pápa: az állatok is a mennybe jutnak

Ferenc pápa galambbal (pápa, ferenc pápa, )
Ferenc pápa galambbal (pápa, ferenc pápa, )

Az örök élet nemcsak a hívőkre vonatkozik, hanem mindenkire, még az állatokra is – jelentette ki a katolikus egyházfő.

Ismét meglepő, az eddigi egyházi gyakorlatnak teljesen ellentmondó kijelentést tett Ferenc pápa. „A Szentlélek arra tanít bennünket, hogy Isten nagyszerű terve mindenre vonatkozik, ami körbevesz bennünket, és ami az úr gondolataiból, és a szívéből fakad. A Mennyország nyitva áll minden teremtmény előtt, korlátok nélkül” – idézi a katolikus egyházfőt a Resapubblica című olasz lapra hivatkozva a The Dodo.

Ferenc pápa kijelentése épp az ellentéte elődje, XVI. Benedek véleményének, aki bár nagy macskabarát hírében állt, azt mondta, hogy az állati létezés a földi világra korlátozódik. Azonban nem a jelenlegi egyházfő az első, aki hasonlóan nyilatkozott az állatokról: II. János Pál is úgy vélte, hogy bennük is megvan az isteni lehelet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik