Nagyvilág

Legyőzte az Ebolát Spanyolország

A dél-európai ország mentessé vált az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó vírustól - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden.

“Megerősítették, hogy Spanyolország hivatalosan is mentes az Ebolától” – tudatta a WHO bejelentésével párhuzamosan a spanyol elnöki hivatal. Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének közleménye szerint eltelt 42 nap a legutóbbi ebolás eset óta. Ez a betegség leghosszabb lehetséges lappangási idejének kétszerese.

Teresa Romero spanyol ápolónő volt az első, aki nem Nyugat-Afrikában, hanem Európában fertőződött meg a vírussal. Október 6-án vitték be a III. Károly Klinikára, ahol egyébként is dolgozik. A madridi kórházban előzőleg két spanyol misszionárius halt meg, akik Afrikában kapták el a betegséget. Az ápolónő úgy fertőződött meg, hogy védőruháját levéve véletlenül az arcához nyúlt a kesztyűjével.

Romerót október 21-én gyógyultnak nyilvánították, és november 5-én el is hagyhatta a kórházat. A WHO szerint az ibériai országban mind a 87 embert ellenőrizték, aki az ottani első ebolás beteggel érintkezett.

Ugyancsak kedden az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet túl lassúnak nevezte az Ebola-járvány elleni nemzetközi válaszreakciót. A humanitárius szervezet azt tartja az egyik fő problémának, hogy a külföldi kormányok elsősorban anyagi támogatást nyújtanak, a tényleges munkát a civil szférának és a helyi hatóságoknak kell elvégezniük, ezek pedig nem rendelkeznek a kellő szakértelemmel.

A mostani a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó járvány halálos áldozatainak száma már meghaladta az 5700-at.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik