Nagyvilág

Berúgott, majd kiszabadította a rendőrlovakat egy férfi

lovasrendőr usa (lovasrendőr, usa, )
lovasrendőr usa (lovasrendőr, usa, )

A teljesen elázott férfi csak arra emlékszik, hogy a busz után rohant, aztán az istállóban találta magát.

Lerészegedett, majd egy istállóban találta magát, amint éppen öt lovat enged szabadon egy 24 éves férfi Portlandben – írja a Horse Nation nevű lovas portál.

A rendőrök egy darabig azt hitték, hogy a férfi emberi jogi aktivista, a nagy lószabadítás ugyanis az országos tiltakozások idején történt, miután a nagyesküdtszék elvetette a vádemelést a fegyvertelen fekete tizenévest, a missouri Fergusonban lelövő rendőr ügyében. Hamar kiderült azonban, hogy erről szó sincs.

 Lovasrendőrök Portlandben (fotó: Wikipédia)

Bradly Miller egyszerűen leitta magát, aztán nem sok mindenre emlékszik, csak arra, hogy egy istálló udvarán tér magához, ahol öt ló veszi körbe, akiket ő szeretetteljesen simogatott.

A férfi a jelek szerint az ablakon át mászott be az épületbe, a behatolásjelzők így egyből riasztották a kapitányságot. A rendőrök hamar a helyszínre értek, ám néhány állat így is felszíni sérüléseket szerzett, mert az udvaron fekvő törmelékhalomban lehorzsolták a lábaikat.

Millert többek között betöréssel, és állatbántalmazással vádolták meg a rendőrök, valamint biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, hogy hasonló ne fordulhasson elő többé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik