Nagyvilág

Új elnöke van az Európa Tanácsnak

herman van rompuy és donald tusk (herman van rompuy, donald tusk, )
herman van rompuy és donald tusk (herman van rompuy, donald tusk, )

Hivatalba lépett hétfőn Donald Tusk, az ET második elnöke, akit augusztus végi csúcstalálkozójukon választottak meg az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő uniós intézmény élére a tagállamok vezetői.

A korábbi lengyel kormányfő a belga Herman Van Rompuyt váltotta az intézmény élén. A flamand politikus hivatala brüsszeli átadásakor különleges napnak nevezte a hétfőit, amelyen egy olyan ország polgára veszi át tőle az öt évvel létrehozott posztot, amelyet “25 évvel és pár héttel ezelőtt még a vasfüggöny választott el Európától”.

Ezért különleges Európa

Van Rompuy elmondta, bízik abban, hogy az intézmény jó kezekbe kerül, Tuskot pedig tapasztalt és bölcs, nyitott szívvel és elmével bíró igaz európainak nevezve. “Minket, európaiakat az értékeink kötnek össze, ami egyedivé teszi kontinensünket; minden emberi lény kivétel és diszkrimináció nélküli tisztelete a politikai demokrácia és a szociális piacgazdaság nyelvére lefordítva” – hangsúlyozta az egykori belga kormányfő, aki már korábban bejelentette: mandátuma lejártával visszavonul a közélettől.

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Van Rompuy azzal adta át hivatalát Tusknak, hogy az Európai Unió csak akkor maradhat stabil, ha a jövőben is a szabadságjogok nyílt tere marad, és védelmet kínál minden fenyegetéssel és félelemmel szemben.

Viccelődéssel kezdett az új elnök

Tusk elsőként az intézményben dolgozókhoz szólt, megértve idegességüket a “főnökváltás” miatt. “Én kicsit idegesebb vagyok mint Önök, de ez majd elmúlik” – mondta folyékony angolsággal Tusk, aki augusztusban, megválasztásakor egy szóviccel arra tett ígéretet, hogy mire hivatalba lép, addigra fényesre polírozza angol nyelvtudását. “Ezekben az időkben Európának sikerre van szüksége” – jelentette ki Tusk.

A lengyel politikus négy célt tűzött maga elé. Egyrészt az európai alapértékek, a szabadság, a szolidaritás védelmét az unióra és egységére leselkedő külső és belső fenyegetésektől. Másodikként leszögezte: “könyörtelen elszántsággal kell véget vetni a gazdasági válságnak”. Emellett az Európai Tanács új elnöke szerint a nemzetközi színtéren is fajsúlyos Európára van szükség. Negyedikként pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és Európa viszonyában a következő év kulcsfontosságú lesz.

“Európa és az Egyesült Államok viszonya képezi a demokráciák közösségének gerincét” – nyomatékosította Tusk. Tusk erőteljes akcentussal franciául is örömét fejezte ki hivatalba lépése alkalmából, majd hozzátette: “Ez franciául volt. Remélem, észrevették”.

Az Európai Tanács új elnöke végül hollandul búcsúzott el flamand elődjétől, akinek egy borostyánkövet adott át, ami elmondása szerint Lengyelországban annyit tesz: sok szerencsét!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik