Nagyvilág

Áder és a politika “zöld lámpája”

A kapu nyitva, a politikai "zöld lámpa ég" a vietnami magyar beruházások előtt - mondta az államfő az MTI-nekHo Si Minh-városban, egyhetes vietnami látogatása utolsó állomásán.

Áder János, aki Truong Tan Sang köztársasági elnök meghívásának tett eleget bejelentette: fél éven belül megkezdődhet annak a szennyvíztisztítónak az építése a Vörös folyón, amely a 300 millió dolláros magyar hitelkeret-szerződés nyomán valósul meg. A víztisztítót a Fővárosi Vízművek szakemberei építik meg. A magyar államfő tárgyalásai eredményei közé sorolta, hogy a Magyar Honvédség segítségével elkészítik azt a térképet, amely alapján aknamentesíthető Vietnam azon része, ahol évente még mindig körülbelül 1000 halálos áldozatot követelnek a taposóaknák. Szóba került az is, hogy Vietnamban a 40 éve befejeződött háború következményei még mindig érezhetőek, és a magyar honvédség segítségével a taposóakna-mentesítés végre befejeződhet – tette hozzá.

Áder János tárgyalt partnereivel arról is, hogy Vietnam atomerőművet kíván építeni és Magyarország miként segíthetne a szakember képzésben. A vietnami atomerőmű építésének engedélyezési eljárása már zajlik. Áder János szerint, ha Magyarországon megkezdődik az új atomerőműblokk-beruházás, a vietnami szakemberek ” az első kapavágástól” a helyszínen kísérhetnék figyelemmel az építkezést. A magyar államfő hangsúlyozta, hogy a vietnami édesvízi haltenyésztésben is szerepet vállalhatnának a magyarok. Mint mondta Vietnamban egyre nagyobb problémát jelent a túlhalászat és a sós víz beszivárgás így a haltenyésztés elkerülhetetlen.

A magyar államfő szerint Vietnamban olyan lehetőségek nyílhatnak meg a magyar beruházások előtt, amelyeket eddig még nem használtunk ki. Vietnami kollégája tavalyi Magyarországi látogatása óta jól fejlődtek a két ország kapcsolatai, 60 százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalom, de még vannak kiaknázatlan lehetőségek. Vietnam jelenleg a világon a második leggyorsabban fejlődő gazdaság, mindenki keresi itt a fejlesztés lehetőségét – tette hozzá Áder János, akit elkísért felesége, Herczegh Anita. Áder János vizitje vasárnap ér véget, ekkor még ellátogat a Mekong-deltához, majd éjjel indul haza. A köztársasági elnök december 1-én érkezik vissza Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik