Nagyvilág

Rendőrfőnök és főügyész meggyilkolását tervezték

Az egyesült államokbeli St. Louis rendőrsége letartóztatott két férfit, aki fel akarta robbantani a város nevezetességének számító emlékművet, és meg akarta ölni a megyei főügyészt és Ferguson város rendőrfőnökét - írta csütörtökön a St. Louis Post-Dispatch című helyi lap.

Az újság értesülései szerint a két férfit november 20-án tartóztatták le, három nappal azelőtt, hogy az illetékes megyei vádesküdtszék úgy döntött, nem kell bíróság elé állítani Darren Wilson rendőrt, aki augusztus 9-én St.Louis elővárosában, Fergusonban agyonlőtte a fegyvertelen afroamerikai, 18 éves Michael Brownt. Fergusonban az incidens után zavargások törtek ki, és rendbontások voltak a vádesküdtszék döntése után is, továbbá az ország számos nagyvárosában voltak tüntetések.

A lap azt írja, hogy a két férfi csőbombát vásárolt egy rendőrségi titkosügynöktől, és még két robbanószerkezetet akart venni. Fel akarták robbantani a St. Louis nevezetességének számító, a “nyugat kapujaként” emlegetett emlékművet, a The Gateway Arch-ot. A Mississippi folyó partján álló hatalmas, rozsdamentes acélból készült ívszerű emlékmű 192 méter magas, alapjánál pedig 192 méter széles – ez az Egyesült Államok legmagasabb emlékműve.

A letartóztatottak meg akarták ölni a megyei államügyészt és a fergusoni rendőrfőnököt. Mindketten Brown-ügyben nyomoztak. A merénylők két fegyvert vásároltak ehhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik