Nagyvilág

Az RMDSZ kiszáll a román kormányból

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség állandó tanácsa úgy döntött, otthagyja aVictor Ponta vezette kormányt. A végső szakítás decemberben lehet.

A romániai magyar párt döntéséről Kolozsváron a szövetség állandó tanácsa döntött, amely csak javaslat értékű – mondta el Kelemen Hunor, az RMDSZ-elnöke. A kilépésről a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) hozza meg a végső döntést, amelyet december 13-ára hívnak össze Marosvásárhelyre.

Nem borul a kormánytöbbség

Az elnök szerint a döntés azt tükrözi, hogy az RMDSZ vezetői a romániai elnökválasztás második fordulójában leadott magyar szavazatokból megértették a magyar választók hangját. Megjegyezte, a magyar választók mintegy 80 százaléka Klaus Iohannist támogatta a választásokon.

„Megértettük az üzenetet, jobban oda kell fordulnunk a magyar választókhoz” – jelentette ki Kelemen Hunor, megjegyezve, hogy a politikusok akkor is hibáznak, ha figyelmen kívül hagyják a választók üzeneteit, de akkor is, ha mindig a választók elvárásához igazodnak. A kormánynak az RMDSZ nélkül is megvan a többsége a parlamentben, így az RMDSZ döntése nem befolyásolja a kormányzati stabilitást.

A héten iktatták be a miniszterüket

Az RMDSZ a februári kormányválság után lett tagja a harmadik Ponta-kormánynak, a Szociáldemokrata Párt koalíciós partnereként. Éppen hétfőn iktatták be hivatalába Hegedüs Csillát, a magyar párt által delegált új kulturális minisztert, miniszterelnök-helyettest.

Kelemen Hunor újságírói kérdésre csak elméleti lehetőségként vette számba, hogy az SZKT mégis a kormányon maradásról döntsön. Hozzátette, az elmúlt 25 évben nem történt meg, hogy a szövetség kisparlamentje megfordítsa a szűkebb vezető testületek döntését. Emlékeztetett, hogy a 34 tagú állandó tanácsban ellenszavazat nélkül, két tartózkodással hozták meg a kilépést javasoló döntést.

Nem tárgyaltak Klaus Iohannisszal

A folytatásra vonatkozó kérdésekre válaszolva Kelemen Hunor elmondta, a szövetség arra készül, hogy támogassa a parlamentben a Ponta-kormánynak azokat a döntéseit, amelyek az életszínvonal növekedéséhez, munkahelyek létrehozásához, gazdasági stabilitáshoz vezetnek. Emellett pedig meg szeretnék őrizni mindazokat a jogokat, amelyeket az elmúlt 25 évben a magyarok számára kivívtak. Azt is megjegyezte, készek párbeszédet folytatni valamennyi párttal.

Az elnök elmondta, nem tárgyaltak Klaus Iohannisszal, és a mögötte álló Nemzeti Liberális Párttal (PNL) egy új parlamenti többség kialakításáról.

A romániai elnökválasztás november 16-án tartott második fordulójában Klaus Iohannis győzött Victor Ponta kormányfővel szemben. Az RMDSZ a magyar választók belátására bízta annak az eldöntését, hogy kire szavaznak, de a kampányban közvetve Victor Pontát támogatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik