Nagyvilág

Korrupció miatt mondott le egy spanyol miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Ana Mato spanyol egészségügyi miniszter, akit egy korrupt céghálózat kenőpénzeinek elfogadásával vádolnak.

Mato szerdán közölte, hogy nem marad tovább posztján, mivel az hátrányosan érintené a Mariano Rajoy miniszterelnök vezette kabinetet vagy a kormányon lévő spanyol néppártot (PP).

Vádat kell emelni ellene

Pablo Ruz vizsgálóbíró szerdán Madridban hozta nyilvánosságra négy éven át folytatott kutatásának eredményét, és úgy foglalt állást, hogy vádat kell emelni az 55 éves egészségügyi miniszter ellen.

A bíró kifejtette: fennáll a gyanú, hogy Mato korábbi férjén, Pozuelo madridi előváros egykori polgármesterén keresztül csúszópénzekből finanszírozott kedvezményekhez jutott. A dokumentumban családi üdüléseken igénybe vett hotelszobák, autókölcsönzések, repülőjegyek, luxuscikkek szerepelnek. Az egykori polgármester, Jesús Sepúlveda ellen korábban vádat emeltek a spanyol hatóságok.

 
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Mato lemondásakor hangsúlyozta, hogy nem emeltek vádat ellene, de bírsággal sújthatják. Előfordulhat, hogy vissza kell szolgáltatnia 50 ezer eurót, amelyet a kormánypárt finanszírozási rendszere segítségével személyes utazásokra és további kiadásokra vett fel.

A vállalkozó húsz évig szervezte a párt rendezvényeit

Ruz vizsgálati anyagában amellett foglalt állást, hogy további negyvenhárom személy – köztük a spanyol néppárt három korábbi pénztárnoka – ellen emeljenek vádat az ügyben.

A korábban kirobbant korrupciós botrány középpontjában egy olyan vállalkozói hálózat állt, amely évekig kenőpénzek segítségével biztosított magának jövedelmező megbízásokat a Madrid és Valencia térségeiben fekvő, elsősorban a kormánypárt vezette települések önkormányzatainál. A néppárt számos egykori helyi képviselője ellen vesztegetés, nepotizmus, pénzmosás és adócsalás miatt emeltek vádat. A botrány egyik kulcsfigurája Francisco Correa vállalkozó, aki egyebek mellett húsz éven keresztül szervezte a néppárt rendezvényeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik