Nagyvilág

Lelőtt maláj gép: magyar szál is lehet

A 47 millió dollárra megemelt nyomravezetői díjra jelentkezők között az összeesküvés elméleti infók kiszűrés után magyar informátorokkal is tárgyaltak, akik igen gyanúsan viselkedtek – írja az Index.

11,5 milliárd forintnak megfelelő összegre 47 millió dollárra emelte az összes nyomravezetői díjat az Ukrajna felett lelőtt malajziai gép ügyén dolgozó magánnyomozó. Az összegből 17 millió dollárt az kaphatja, aki bizonyítékokkal tud szolgálni, hogyan akadályozzák a hatóságok az eset felderítésének körülményeit, derül ki az Index cikkéből.

Josef Reschnek Resch magánnyomozó a Capital című német magazinnak elmondta, ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a megkapott információk 99 százaléka használhatatlan volt, és az összeesküvés-hívők és hobbinyomozók fals infóit kiszűrve végül öt informátorral kezdtek tárgyalásba, amely között magyar is akadt.

Ennek kapcsán egy feltehetően német hotelban találkoztak. Annak ellenére, hogy a magánnyomozók úgy tudták, a magyar informátorok egyike sem beszél németül, kifigyelték ahogyan a találkozóra érkező nő szinte teljesen akcentus nélkül rendelt magának egy kávét.

A nyomozó szerint egyelőre nem bizonyított, hogy a Buk-rakétát az ukrán szeparatisták által ellenőrzött területről lőtték ki, és azok az állítások sem nevezhetőek hamisnak, amelyek szerint egy vadászgép is feltűnt a malajziai utasszállító közelében. Akárcsak a tragédia okait vizsgáló, nemzetközi vizsgálóbizottság, ők sem zárták még ki egyik verziót sem.
Josef Resch harminc éve dolgozik magánnyomozóként, pár éve sikerült Florian Homm nyomára akadnia, aki eltűnt, miután 2007-ben befektetési csalással vádolták meg Amerikában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik