Nagyvilág

A mai napi keleti nyitás: magyar főkonzulátus nyílt az iraki Kurdisztánban

A magyar kormány célja az Irakkal való kétoldalú együttműködés és a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok bővítése - mondta Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, amikor felavatta az első magyar főkonzulátust az észak-iraki Kurdisztán régió fővárosában, Erbílben.

Az eseményről beszámoló MTI híre szerint Mikola arról beszélt, hogy az iraki energiaszektor nagyban hozzájárulhat a globális energiapiacok stabilitásához és biztonságához, a magyar üzleti szereplők számára pedig komoly lehetőségeket kínál az iraki egészségügyi intézményrendszer helyreállítása, bővítése. Ez utóbbi érdekében már konkrét projektekről folynak a tárgyalások. Az üzleti kapcsolatok megerősödését pedig a főkonzulátus, illetve a Magyar Kereskedőház Zrt. és a magyar vállalatok által Bagdadban hamarosan megnyitandó regionális kereskedelmi iroda szolgálja.

Elhangzott, hogy Magyarország támogatja az iraki kurdok harcát az Iszlám Állam ellen, augusztusban 224 tonna lőszert küldtünk az iraki kormánynak. Az ünnepségen a kurd külügyminiszter köszönetet mondott a támogatásért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik