Nagyvilág

Meggyógyult egy Ebola-beteg

Gyógyultan távozhat a New York-i Bellevue Kórházból az az amerikai orvos, aki Nyugat-Afrikában fertőződött meg az ebolavírussal. Craig Spencert kedden engedik haza - közölte a város polgármestere helyi idő szerint hétfőn.

Az egészségügyi hatóságok tájékoztatása szerint az orvos szervezetében már nincs jelen a veszélyes vírus, amely Nyugat-Afrikában hozzávetőleg ötezer ember halálát okozta az elmúlt időszakban.

Guineában fertőződött meg

Craig Spencer az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet kötelékében segédkezett a járvány elleni küzdelemben Guineában, ahonnan hazatérve nála is kialakult a betegség. A manhattani Bellevue Kórház elkülönített részlegében kezelték, állapotát a múlt héten nyilvánították az addigi súlyosról stabilra.

Az orvossal együtt elkülönítették menyasszonyát, valamint két barátját is, őket azonban már korábban kiengedték.

Kötelező karantént vezettek be

Az első New York-i ebolás eset ijedelmet keltett a város egyes lakóiban, különösen az után, hogy kiderült, az orvos több olyan helyen is megfordult, ahol sokan járnak.

Kórházba kerülésének hírére Andrew Cuomo New York-i és Chris Christie New Jersey-i kormányzó 21 napos kötelező karantént rendelt el a Nyugat-Afrikából visszatérő egészségügyi dolgozóknak és azoknak, akik közvetlen kapcsolatba kerültek ebolás betegekkel. Később más államok is átvették a kötelező karanténról szóló rendelkezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik