Nagyvilág

Egymillió dollárt adnának a világ legszegényebb elnökének autójáért

Egy arab sejk egymillió dollárt is megadna a szerény életviteléről híres uruguayi elnök, José Mujica 1987-es bogárhátú Volkswagenjéért, amelyre már más is vonzó ajánlatot tett.

 

A szokatlanul egyszerű életmódja miatt a nemzetközi sajtóban a világ legszegényebb elnökeként emlegetett államfő a fejlődő országokat tömörítő G77-csoport és Kína júniusi bolíviai találkozóján, Santa Cruzban kapta az ellenállhatatlannak tűnő ajánlatot kiváló állapotban lévő égszínkék járgányára.

Mujica eleinte nem vette komolyan az ajánlatot, de azóta mások is jelezték, hogy jó pénzért megvennék öreg autóját, ezért fontolóra veszi az eladását, hogy a bevételt jótékony célra ajánlja fel. A politikus azt mondta, hogy ha megválik autójától, az érte kapott pénzt valamilyen közérdekű célra ajánlja fel, például átutalja az általa életre hívott Plan Juntos programnak, amelyből a hátrányos helyzetűek otthonteremtését segítik. Az államfő már 2010-es hivatalba lépése óta jótékony célja ajánlja fel fizetése több mint 80 százalékát.

A posztjáról 2015 márciusában távozó 79 éves államfő ezen az autón, testőrök nélkül érkezett a szavazóhelyiséghez az október 26-i elnök- és parlamenti választáson, majd ezen vitte szavazni a feleségét egy másik választókerületbe.

   

Ajánlott videó

Olvasói sztorik