Nagyvilág

Távozik a marihuánát legalizáló népszerű elnök

A világ egyik „legszínesebb” egyéniségű elnökének, José Mujicának az utódjáról döntenek vasárnap Uruguayban.

A két legesélyesebb jelölt a Mujica-féle baloldali Széles Front által indított Tabare Vazquez, illetve kihívója, a jobboldali nemzeti párti Lius Lacalle Pou – írja a BBC.

Az alkotmány értelmében Mujica, aki 2010 óta vezette az országot, nem indulhat újra az elnöki tisztségért. A leköszönő 79 éves államfő igen népszerű a dél-amerikai országban. Ő volt az, aki szót emelt a marihuána legalizálásáért, amit aztán be is vezettek Uruguayban; csakúgy, mint a melegek házasságát és az abortusz engedélyezését. Mujica rendkívül puritán életmódjáról is híressé vált. Egy 45 négyzetméteres házban él a főváros, Montevideo mellett egy farmon, ahol zöldségeket termeszt. Van egy háromlábú kutyája. Az elnöki hivatalba egy régi bogárhátú Volkswagennel járt be. Fizetésének csak egy részét vette fel, a többit a szegények segítésére fordította. Öltözékén szintén meglátszik az egyszerűség: a legtöbbször zakót és inget visel nyakkendő nélkül, de volt olyan alkalom is, hogy egy kormányülésen ingben és papucsban, mezítláb jelent meg.

A BBC felidézi, hogy Mujica vezette ki Uruguayt a gazdasági válságból, elnöksége alatt emelkedtek a fizetések. Kritikusai szerint ugyanakkor megbukott az oktatási reformja, és nem voltak sikeresek a közbiztonság és a környezetvédelem terén hozott intézkedései sem.

Mujica egyik közelmúltbeli megnyilvánulása az volt, amikor a brazíliai világbajnokságon az ellenfelét megharapó Luis Suárez eltiltása után vén gazembereknek és fasisztáknak nevezte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget, a FIFA-t.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik