Nagyvilág

Új-Zéland figyeli az Iszlám Állam utánpótlását

Kizártnak tartják, hogy katonai beavatkozásban részt vegyenek, de szigorúbban figyelik majd azokat, akik csatlakozni akarnak a Szíriában és Irakban nagy területet elhódító Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezethez.

A kormányfő elismerte, hogy az országban nőtt az Iszlám Állam miatti veszély, mert 30-40 új-zélandi vesz részt személyesen a harcokban, vagy pénzügyileg hozzájárul azokhoz, vagy más módon támogatja a dzsihadistákat. További 40 ember ellen pedig nyomozás van folyamatban ilyen gyanúval. Fennáll a veszély, hogy egyesek azt tervezik: terrorcselekményt követnek el a szigetországban – mondta.

Az új-zélandi hatóságok sűrűbben fognak élni az útlevelek ideiglenes felfüggesztésének vagy bevonásának eszközével, a biztonsági szolgálatok pedig több pénzt és nagyobb hatáskört kapnak az IÁ feltételezett támogatóinak figyelésére.

Új-Zéland növeli az Irakból vagy Szíriából a harcok elől elmenekülő emberek humanitárius segélyezését – tette hozzá Key. Mint mondta, az ország nem küld semmiféle szárazföldi vagy különleges katonai alakulatot harcolni a térségbe. Az új-zélandi hadsereg viszont tud segíteni az iraki hadseregnek harci képessége növelésében, és lehet, hogy ezt meg is fogja tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik