Október 5. óta 13 francia atomerőmű felett észleltek drónokat, legutóbb péntek este öt különböző létesítménynél, olvasható az MTI tudósításában. Valamennyi sötétben, este 7 óra és éjfél között, vagy pedig kora reggel repült át a zárt területeken. A hatóságok egyelőre nem tudták a gépek irányítóit azonosítani, és azt sem tudták megállapítani, hogy összehangoltak-e a berepüléseket. „Semmilyen nyom nincs” – ismerte el Ségolene Royal környezetvédelmi és energiaügyi miniszter vasárnap. Arról sem kívánt feltételezésbe bocsátkozni, hogy egy környezetvédő szervezet vagy pedig terrorcsoport állhat a „támadások” hátterében. „De hamarosan megtudjuk. Semmi esetre sem fogom hagyni, hogy bárki is veszélyeztesse a nukleáris erőműveink biztonságának hitelét és hírnevét” – tette hozzá.
„Nem szabad semmisnek tekinteni, (ami történt), de dramatizálni sem kell” – mondta a tárcavezető, jelezve, hogy az észlelt drónok „nem veszélyes tárgyak”.
A francia kormány mindazonáltal jelezte, hogy minden erőt mozgósít a vezető nélküli repülőgépek „felelőseinek azonosítására”, illetve annak érdekében, hogy véget vessen a nukleáris erőművek feletti repüléseknek.
A Le Parisien című napilap úgy értesült, hogy noha nukleáris létesítmények irányába és felett továbbra is tilos lőni, a csendőrség ezentúl lelőheti az atomerőművek felé közeledő drónokat. Szóvivőjük szerint erre eddig azért nem került sor, mert azok „nem jelentettek közvetlen veszélyt” a létesítményekre.
