Nagyvilág

Újabb orosz segélykonvoj ment Ukrajnába

Két hónap alatt immár a negyedik "segélykonvoj" lépett be OroszországbólUkrajna területére Kijev jóváhagyása nélkül.

A sajtójelentések szerint a mintegy 100 teherautó az államhatár Luhanszk megyei szakaszán konvojba rendeződött és megkezdte az áthaladást, egy részük már ukrán területen van – írja az MTI. A fehérre festett, Kamaz típusú teherautók Moszkva környékéről október 28-án indultak el. Moszkva a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal sem értesítette erről az ukrán hivatalos szerveket.

Az oroszok állítása szerint a teherautók építőanyagokat, élelmiszereket és gyógyszereket, valamint fűtőberendezéseket szállítanak az ukrán fegyveres erők és az oroszbarát szakadárok között folyó harcok által sújtott kelet-ukrajnai térség lakosainak. A tervek szerint a Kamazok egy része Luhanszk, másik fele Donyeck megyébe viszi a szállítmányt.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője kijelentette, hogy az előző három orosz szállítmány egyikéről sem egyeztetett az orosz fél Kijevvel, és a teherautókon lévő állítólagos segély sem jutott el a helyi lakosokhoz. A “segély” egy részét eladták, a másik részével pedig a szakadárok katonai eszközeinek javítását fizették ki. 

A szóvivő elmondta, hogy több forrásból származó információk alapján ezek a teherautók fegyvereket is szállítottak a szeparatistáknak, visszafelé pedig stratégiai fontosságú ukrán üzemekből vittek ki gyártósorokat Oroszországba. Voltak olyan jelentések is, amelyek szerint a kelet-ukrajnai harcokban elesett orosz katonák holttesteit szállították haza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik