Nagyvilág

Mobillal harcolnak a kínaiak az Ebola-járvány ellen

Mobiltelefont kapnak a dél-kínai Kantonban azok, akik az ebolajárvány által legsúlyosabban érintett afrikai országokból érkeznek. A készüléket három héten át mindig bekapcsolva kell tartaniuk, hogy szükség esetén elérhetők legyenek a hatóságok számára - számolt be az intézkedésről a kínai állami média pénteken.

Kuangtung tartomány 14 milliós székvárosának, a kínai gyáripar központjának szoros kapcsolatai vannak a fekete kontinenssel, amellyel havonta több mint 160 légi járat köti össze. A térségben jellemzően sok afrikai állampolgár is dolgozik.

A tartományi hatóságok rendelkezése szerint a Guineából, Sierra Leonéből és Libériából érkezett utasok kivétel nélkül kapnak egy egészségügyi csomagot, benne hőmérővel, egy helyi térképpel és egy SIM-kártyával ellátott mobiltelefonnal. Csütörtökig már 98-an kapták meg készüléküket a repülőtéren, ahol egyébként külön folyosót nyitottak azok számára, akik nyugat-afrikai országokból érkeznek, korábban ebolás fertőzöttel érintkeztek, vagy magas lázuk van.

A hatóságok minden érintettet arra figyelmeztettek, a telefonokat 21 napig nem kapcsolhatják ki, hogy szükség esetén a járványügyi szakemberek időben elérhessék őket. Aki nem tesz eleget a felhívásnak, feketelistára kerül és következményekkel kell számolnia a legközelebbi beutazása alkalmával.

Kínában eddig nem jelentettek ebolás, vagy ebolagyanús beteget, s a Hszinhua hírügynökség pénteki jelentése szerint az országot szigorú védelem alá helyező szomszédos Észak-Korea karanténjaiban sincs kínai állampolgár. Phenjan szerdán közölte valamennyi helyi diplomáciai képviselettel, hogy az országba belépő minden külföldit – függetlenül attól, hogy honnan jöttek – 21 napra elkülönítenek.

Pekingben pénteken közölték, hogy Kína nem hagy fel az ebola által sújtott államok megsegítésével, ameddig a járványt nem sikerül megállítani. Arról tájékoztattak, hogy a segélyek negyedik “csomagjának” részeként Libériában egy hónapon belül egy száz ágyas kezelőközpontot építenek, amelynek irányítását és működtetését a kínai hadsereg egészségügyi különítménye fogja ellátni. Közel 500 fős különlegesen kiképzett személyzetével az ott dolgozó kínaiak száma meg fogja haladni a 700-at. Ezen kívül felszereléseket is küldenek Nyugat-Afrikába, köztük több tucat mentőautót. A bejelentés szerint a nyugat-afrikai országok számára 750 millió jüant – átszámítva mintegy 122 millió dollárt – különítettek el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik