Nagyvilág

Lövik a tüntetőket Burkina Fasoban

Burkina Fasóban a 27 éve hatalmon lévő elnök hatalmának meghosszabbítása ellen tüntetők törtek be a parlament és az állami televízió épületeibe, majd az elnöki palota elé vonultak csütörtökön. A biztonsági erők a tömegbe lőttek, legalább három ember meghalt.

A 17 milliós nyugat-afrikai államban a demonstrációt az váltotta ki, hogy a Burkina Fasó-i parlament csütörtökön tervezett szavazni arról, engedélyezze-e a következő választáson való indulást az 1987-ben hatalomra lépett Blaise Compaorénak.

A tüntetések hatására a kormány visszavonta a Compaoré újbóli indulását lehetővé tevő törvénytervezetet.

Korábban a rendőrség könnygázzal próbálta feloszlatni a tömeget, de az hamar újraszerveződött, és meghátrálásra kényszerítette a biztonsági erőket. Az állami televízió épületét is elfoglalta és kifosztotta a tüntetők egy része. A tévé műsora megszakadt.

Százak vonultak az elnöki palotához is, ahol a Reuters brit hírügynökség szerint az őrök éles lőszert és könnygázt vetettek be a tüntetők ellen. Az egészségügyi szervek szerint a biztonsági erők legalább három embert megöltek, amikor a tömeg megpróbálta megrohanni az elnök testvérének házát.

Bobo Dioulassóban, az ország második legnagyobb városában tüntetők felgyújtották a polgármesteri hivatalt és az elnök pártjának helyi irodáját.

Bénéwendé Sankara, az ellenzék egyik ismert alakja eközben arról tájékoztatta az AFP francia hírügynökséget, hogy “a hadsereg is a népet támogatja az államfővel szemben”. Az ellenzék vezetői a tervek szerint csütörtök délután találkoznak Kouamá Lougué egykori vezérkari főnökkel, volt védelmi miniszterrel. A délután folyamán tüntetők tízezrei skandálták egy fővárosi katonai laktanya közelében, hogy “Louguét az ország élére!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik