Nagyvilág

Svájcban kérnének menedékjogot a miskolci romák

Hatvanöten érkeztek az alpesi országba azzal a céllal, hogy ott telepedjenek le. Állítólag még többen mennének.

A romák kiutazásáról a Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatalos tájékoztatást küldött a miskolci önkormányzatnak, mely válaszul azt közölte, hogy a Svájcba utazó miskolci romák magyar és EU-állampolgárként a szabad mozgás és tartózkodás jogát gyakorolják. Ez egyben alkotmányos alapjoguk, utazási szándékukat a magyar hatóságoknak vagy a miskolci önkormányzatnak nem kell bejelenteniük – áll a közleményben.

Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke az MTI-nek azt mondta, vasárnap egy csoport busszal indult Svájcba, de úgy tudják, hogy még sokan akarnak kiutazni. Váradi szerint a kiutazás elsődleges oka a kilátástalanság és tévesen azt gondolják, hogy Svájc befogadja az embereket. Közölte, hogy az üggyel kapcsolatban pénteken sajtótájékoztatót tartanak és fontosnak nevezte, hogy tájékoztassák az embereket arról, valójában mi várja őket odakint.

A Svájci Menekültsegély nevű szervezet főtitkára szokatlannak nevezte, hogy ezen a héten hatvanöt roma kért menedéket az országban, mert az elmúlt két évben összesen csupán negyvenhatan fordultak ilyen kéréssel a svájci hatóságokhoz. Magyarországot biztonságos országnak tekintik, ezért nem valószínű, hogy a menedékkérelmeket elfogadják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik