Nagyvilág

Óvatosságuk miatt fertőződhettek meg az Ebolával

Egy amerikai járványszakértő szerint nem zárható ki, hogy túl sok védőruha viselete miatt kapta el a vírust a két dallasi ápolónő.

Tom Frieden – aki a betegségek kordában tartására hivatott szövetségi központok (CDC) igazgatója – szerdán felvetette, hogy a Texasi Presbiteriánus Kórházban megsértették az előírásokat. Hogy pontosan miként, azt nem taglalta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a múlt héten meghalt ebolás beteget ápoló nővérek közül többen túl sok védőruhát vettek magukra.

A nővérek három pár védőkesztyűt húztak a kezükre és ugyancsak három pár lábbelivédőt a lábukra amellett, hogy hermetikus védőruhában voltak, gázmaszkot viseltek és még kötényt is kötöttek.

“Ha több védőkesztyűt vagy más védőruhadarabot vesz egymásra valaki, jóval nehezebb azokat levennie, és aközben sokkal nagyobb a fertőzésveszély a testfelület egyes részein, mint például szimpla kesztyű esetében” – magyarázta Frieden.

Az Egyesült Államok egészségügyi hatóságainak szakemberei eddig nem tudták biztosan megfejteni, hogy miként fertőződött meg a két dallasi ápolónő az ebolás betegtől, és azon tanakodnak, hogy megfelelőek-e az elővigyázatossági előírások vagy módosítani kell rajtuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik