Az elnevezés ugyan csak most született meg, de a 22 országot tömörítő koalíció gépei már több mint két hónapja bombázzák a térséget. A leghevesebb harcok jelenleg az észak-szíriai kurd város, Kobani környékén zajlanak az IÁ erői ellen.
Egy-egy katonai akció világszerte ismerté válhat az elnevezése alapján, mint például a „Sivatagi vihar” vagy a „Sivatagi róka”, amelyek az amerikai hadsereg műveletei voltak Irakban.
Az AP hírügynökség szerint a „Belső eltökéltség” ugyan kevésbé hat drámainak, mint a korábbi nevek, viszont ez tükrözi az amerikai elnök – minden dramatizálást kerülő – hozzáállását a katonai akcióhoz.
