Az osztrák állam és a városháza 1972 óta közösen bérli az épületet magántulajdonosoktól, így akarják megakadályozni, hogy a német határ menti kisvárosban lévő 800 négyzetméteres impozáns épület neonáci zarándokhellyé váljon.
A ház tulajdonosa, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, nemrégiben elutasította az állam és a település javaslatát, hogy népfőiskolát és menekülteket segítő jótékonysági intézményt rendezzenek be benne. A tárca azt szeretné, hogy a helyiségek iránt érdeklődő intézmények minél előbb jelentkezzenek – közölte a minisztérium illetékese, Hermann Feiner, aki reméli, hogy a jelentkezések az év végéig beérkeznek.
Az épület bére – ahol a náci diktátor 1889-ben született és hároméves koráig élt -, havi 4600 euróba (1,4 millió forint) kerül az államháztartásnak – emlékeztetett Hermann Feiner. A tulajdonos többször is elutasította az állam vásárlási ajánlatát, arra hivatkozva, hogy az ár nem megfelelő – tette hozzá.
Az 1972-ben megkötött bérleti szerződés értelmében az épületet csak szociális és oktatási célra lehet felhasználni. A dokumentum ezen túl beleszólási jogot biztosít a tulajdonosnak a bérlők kiválasztásakor. Korábban az épületben szakmunkásképző és fogyatékkal élők számára berendezett műhely működött.
A polgármesteri hivatal 1989-ben a mauthauseni koncentrációs táborból származó, “A békéért, szabadságért és demokráciáért – Soha többé fasizmust. Milliók halála emlékeztet erre” feliratú gránitlapot helyezett el az épület előtti járdán.