Nagyvilág

Több tucat kurd halt meg a brutális merényletben

A kurd biztonsági erők legalább huszonhat tagja vesztette életét egy hármas robbantásban az iraki fővárostól északkeletre vasárnap.

A hármas öngyilkos merényletet az etnikailag és vallásilag vegyes Dijála tartományban fekvő, Bagdadtól 122 kilométerre északra található Kara Tappa településen követték el – közölték a hatóságok.

A tájékoztatás szerint az első támadó a biztonsági erők egyik központjának kapujánál hozta működésbe a testére erősített robbanómellényt. Percekkel később két másik merénylő robbanószerrel megpakolt gépjárművekkel belehajtott az épületbe. A rajtaütésben legkevesebb hatvanan megsebesültek. Nevük elhallgatását kérő egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket.

Ugyancsak vasárnap ismeretlen fegyveresek az út mentén elrejtett pokolgépeket hoztak működésbe egy rendőrségi konvoj elhaladtakor a nyugat-iraki el-Anbár tartomány fővárostól, Ramáditól északra. A merényletben a tartomány rendőrfőnöke életét vesztette, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy rajta kívül hányan haltak meg a terrortámadásban.

A merényletek elkövetését eddig egyetlen csoport sem vállalta magára, a feltételezések szerint azonban az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai állnak a támadások mögött. Az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló csoportosulás már hónap óta ellenőrzése alatt tartja el-Anbár és Dijála tartomány egy részét. Az Iszlám Állam az elfoglalt területeken “kalifátust” kiáltott ki, és azóta is folytatja terjeszkedését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik