A történtekről készült fotók szerint az állat a vezető melletti ülésről próbált kikászálódni, de mivel az ajtó rácsukódott, nem tudott kijutni. Végül a helyszínre érkező állatvédelmi szakemberek szabadították ki szorult helyzetéből.
Teljesen szétzúzta az autó belsejét a pánikba esett medve
Fotó:twitter.com/dcsheriff
Denver környékén gyakran fordulnak elő medvék, és mivel idén elég csapadékos volt az időjárás, a rengeteg bogyós termés még oda is vonzza őket. Ugyanakkor napi 20 ezer kalóriát kell felfalniuk – ami 38 hamburgerrel egyenértékű -, ugyanis ebben az időszakban készülnek a téli álmukra. Az elöl hagyott emberi táplálék pedig csábító a medvék számára, mert könnyű megszerezniük.
Néhány hete nagy feltűnést keltett, hogy egy túrázót ölt meg egy fekete medve New Jerseytől északra egy erdős vidéken. A szakértők szerint ugyanis rendkívül ritkán fordul elő, hogy fekete medvék emberre támadnának.