A Sven Giegold német zöldpárti politikus által közzétett fotó tanúsága alapján a két bizottság részéről 127-en szavaztak; 13-an szavaztak igennel arra a kérdésre, hogy szerintük Alenka Bratusek alkalmas-e arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen, 112 politikus szavazott nemmel, és ketten tartózkodtak – tudatta a szavazás után az egyik népszerű közösségi oldalon több EP-képviselő.
A képviselők zárt ülésen szavaztak, a nagy arányú elutasítás ugyanakkor világossá teszi, hogy az EP két legnagyobb politikai ereje, a jobbközép néppárt és a szociáldemokrata frakció egyaránt leszavazta a liberális szlovén politikust, akinek biztosi meghallgatásán nyújtott teljesítményét egyesek egyenesen katasztrofálisnak minősítették. A liberálisok a zárt ülés elején kérték, hogy hallgassák meg újra Bratuseket, de az indítványt a bizottságok elutasították, ahogyan pár perccel később magát Bratuseket is.
Fotó: MTI
A politikus meghallgatásán sokat ismételte önmagát, amelyre rendszerint fel is hívta a figyelmet, semleges vagy kitérő válaszokat adott, amelyek többnyire meglehetősen rövidre is sikerültek. Több EP-képviselő már akkor sem rejtette véka alá, hogy elégedetlen Bratusek teljesítményével.
A volt miniszterelnök ráadásul, ha nem is vert helyzetből, de rendkívül nagy hátránnyal indult a megmérettetésen. Egyrészt liberális, vagyis egyik nagy frakció támogatását sem tudhatja a háta mögött, emellett pedig már jelölése pillanatában vihart kavart és támadhatóvá vált azáltal, hogy a választások elvesztése után, de még hivatalban lévő miniszterelnökként gyakorlatilag saját magát “buktatta felfelé” Brüsszelbe. Emiatt otthon a korrupció-ellenes hatóság vizsgálatot is indított.
Bratusek a vádat azzal igyekezett hárítani, hogy Szlovénia kicsúszott volna a jelölés határidejéből, így a kormány egy három nevet tartalmazó listát küldött el Jean-Claude Junckernek, és a bizottság megválasztott elnöke választotta őt.
Napközben szárnyra kapott az a pletyka, hogy Bratusek visszalép, amit később az egyik népszerű közösségi oldalon cáfolt. Miután az első szavazáson nagy aránnyal leszavazták, a bizottságok arról már nem nyilvánítottak véleményt, hogy alkalmasnak tartják-e a szlovén politikust a Juncker által kijelölt energiaunióért felelős alelnöki posztra.