Nagyvilág

Obama továbbra is bízik a titkosszolgálatban

A szolgálat igazgatója vállalja a felelősséget a fehér házi behatolásért, intézkednek a hasonló esetek elkerüléséért.

Keddi képviselőházi meghallgatásán Julia Pierson, az amerikai Secret Service igazgatója azt mondta: „ami történt, elfogadhatatlan és nem fog megismétlődni”. Korábban egy 42 éves férfi a Fehér Ház kerítésén átlendülve nem csak a ház bejáratáig volt képes elérni, de az északi oszlopcsarnok nyitott ajtaján behatolva a Keleti teremig jutott. A férfinél egy zsebkés volt.

Több hiba vezetett az esethez. Az elnöki hivatal személyzetének kérésére elnémították a riasztókat, ezért a bejáratnál szolgálatot teljesítő őr nem tudott reagálni a behatolásra. Az ajtót nem zárták be az előírásoknak megfelelően és nem uszították rá az őrkutyákat sem a behatolóra, ahogy azt meg kellene ilyen esetben tenni.

Pierson kijelentette, hogy a szolgálat átalakítását tervezi és helyre akarja állítani annak tekintélyét. Kitért arra, hogy az elmúlt öt évben tizenhat behatolót tartóztattak fel a Fehér Háznál, közülük hatot idén.

2011 novemberében a Secret Service emberei négy napon át nem vették észre, hogy lövedékek találták el a Fehér Házat – a lövéseket ugyan hallották, de a golyónyomokat csak később a takarítószemélyzet fedezte fel.

A Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy Barack Obama továbbra is bízik Piersonban és abban, hogy végre fogják hajtani a szükséges változtatásokat – tudósított az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik