Nagyvilág

Közpénzből utaztatta családját a miniszterelnök

Grönland női vezetője több mint 4 millió forintot tapsolt el így. Visszafizette a pénzt, majd elment nyaralni.

Korábban a témában:

A repülőjegyektől kezdve a minibárokból elfogyasztott tételekig bezárólag komplett családi utazásokat finanszírozott közpénzből Aleqa Hammond grönlandi miniszterelnök – derült ki egy parlamenti jelentésből. A törvényhozás egyik vizsgálóbizottsága múlt pénteken számolt be arról, hogy a kormányfő 2013 áprilisában az államkasszából fizette családtagjai repülőútjait és az utazásokon használt szállodai szobákat.

Miközben Hammond ügyének kivizsgálása továbbra is zajlik, a Ritzau dán hírügynökség arról adott hírt, hogy a kormányfő hétfőn nyaralni indult.

A grönlandi ellenzék bizalmatlansági indítvány benyújtásával fenyegette meg a miniszterelnököt, és új választások kiírását követelte.

Többszöri figyelmeztetést követően a szociáldemokrata politikus a 106 ezer dán koronának megfelelő összeget (mintegy 4,4 millió forint) 2014. szeptember 8-án visszafizette.

A 47 éves Hammond személyében tavaly első ízben választottak a grönlandiak női miniszterelnököt.

A 2,1 millió négyzetkilométer kiterjedésű, ám mindössze 57 ezer lakosú Grönland Dánia külbirtokaként részleges autonómiával rendelkezik.

Címkék: Grönlandközpénz

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.