Nagyvilág

Kivédhetetlen terrorakció készül Európában

Ezrével harcolnak európai állampolgárok Szíriában, ahonnan sokan előbb-utóbb haza is térnek. De nem azért, mert kiábrándultak az Iszlám Államból.

Világos jelei vannak annak, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoló európaiak hazatérésük után támadásokat hajtanak végre – mondta a Guardiannek egy magas rangú uniós tisztviselő. Kivédhetetlen egy nagyobb terrorakció – vélik felsőbb körökben, az EU azonban nem tud megfelelő választ adni a fenyegetésre.

Gilles de Kerchove, az Európai Unió terrorellenes tevékenységének koordinátora azt mondta: az Európai Unió belügyminisztereinek tanácskozására meghívnák a nagy közösségi internetes szolgáltatók, a Twitter, a Facebook és a Google vezetőit is, az Iszlám Állam ugyanis nagymértékben használja ezeket a szolgáltatásokat propagandájának terjesztésére. Azt akarják, hogy ezek a vállalatok is tegyenek ellenlépéseket.

A Guardian szerint a közös uniós fellépést nagyban nehezítik a nemzetek és intézmények közti nézeteltérések, a rivalizálás. Az EU másfél éve próbálkozik közös terrorellenes stratégia kialakításával, amit ugyan a jelenlegi helyzet felgyorsított, de tartanak attól, hogy túl későn születik eredmény.

Tervbe vették, hogy a repülőjáratokon utazókról átfogó adatbázist készítsenek, melynek alapján azonosíthatóvá válnak a gyanús személyek, de ezzel kapcsolatban személyiségi jogi aggályok is felmerülnek. Németország például a schengeni övezeten belüli határellenőrzés visszavezetésének lehetőségét is felvetette. A szigorú ellenőrzésektől viszont sokan tartanak, mert véget nem érő sorok alakulnának ki például a repülőtereken.

Irak miniszterelnöke csütörtökön figyelmeztette a nyugati államokat arról, hogy titkosszolgálatuk információi szerint az Iszlám Állam terroristái amerikai és francia metróhálózatok megtámadására készülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik