Nagyvilág

100 ezer pedofil fotót találtak a letartóztatott nuncius gépén

Gyerekekről készült pornográf képeket találtak Józef Wesolowski volt nuncius számítógépén, így félő, hogy egy nemzetközi pedofilhálózat tagja volt.

Korábban a témában:

A tizenévesekkel készült felvételekből több mint százezret találtak a Wesolowski által 2008-2013 között a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban vezetett nunciatúra asztali számítógépén.

Laptopjával vitte magával a képeket

További fotókat és videókat rejtett a volt nuncius hordozható számítógépe is, amelyet gyakori utazásai során magával vitt. A Corriere della Sera úgy tudja, az ügyben nyomozó vatikáni és Santo Domingó-i hatóságok szerint fennáll a gyanúja annak, hogy Józef Wesolowski nemzetközi pedofil szervezet tagja.

Elektronikus levelezése segítségével igyekeznek rekonstruálni azt a hálózatot, amellyel a volt pap kapcsolatban állt. A feltételezések szerint a hálózathoz tartozik Francisco Javier Occi Reyes diakónus, a volt nuncius egykori munkatársa, akit szintén pedofília vádjával a karib-tengeri ország rendőrsége tavaly nyáron tartóztatott le. A Vatikánból érkező hírek szerint Józef Wesolowski letartóztatásakor azt mondta, mindent meg tud magyarázni. A vatikáni ügyészek a következő napokban hallgatják ki őt.

A püspök visszavág

Olasz sajtóértesülések szerint nem hajlandó távozni Rogelio Ricardo Livieres Plano, a paraguayi Ciudad del Este püspöke, akit a Szentszék csütörtökön mozdított el tisztségéből. Levelet írt a Vatikánba “alaptalannak és jogtalannak” nevezte eltávolítását hangsúlyozva, hogy a rá féltékeny püspöktársai bosszújáról van szó. A püspök hozzátette: miközben Ferenc pápa a párbeszéd egyházát hirdeti, neki nem volt lehetősége a pápával beszélni. “Ferenc pápának az Úr előtt kell majd elszámolnia ezzel…” – írta a püspök, akivel szemben az a vád merült fel, hogy elhallgatta az egyházmegyéjében történt szexuális visszaéléseket.

A La Repubblica napilap a papok által elkövetett szexuális visszaélések eseteit kivizsgáló Hittani Kongregáció 2000-2012 közötti adatait közölte. Ezek szerint a 2000-2009 időszakban évi 300 bejelentés érkezett, 2010-2012 között évi 600. Az áldozatok 10 százaléka kisgyerek, hatvan százaléka fiatalkorú, a többiek felnőttek voltak.

Pedofília miatt 2011-2012 között 400 papot helyeztek laikus státusba.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.