Közélet

Több kiló kokaint találtak egy 91 éves vatikáni bíboros autójában

A diplomata rendszámú autóban francia rendőrök találták meg a drogokat, amikor egy fizetőkapunál félreállították.

A francia sajtóban megjelent beszámolók szerint az autóban két olasz férfi ült, akik Spanyolországból próbáltak négy kilogramm kokaint, valamint kétszáz gramm marihuánát becsempészni Olaszországba Jorge Maria Mejia bíboros hivatali autójával, abban bízva, hogy a diplomáciai jelzésű járműben biztonságban lesznek a rendőrségtől. Tervük azonban nem vált be, mert az olasz határ közelében található Chambéry városában félreállították őket egy rutinellenőrzéskor, és az autóban megtalálták a drogokat.

A két férfi a bíboros személyi titkárától kapta meg az autót, szervizelésre, de ők az autó állapotának felmérése helyett inkább úgy döntöttek, hogy drogcsempészetre fogják azt felhasználni. Amikor elfogták őket, azt állították, hogy csak sofőrök és semmit sem tudnak az autóban lévő kábítószerekről. Ezt a francia rendőrök nem hitték el, és letartóztatták őket.

A Vatikán megerősítette, hogy egyik autójukban drogot találtak Franciaországban, és közölték, hogy nincsen közvetlen közük az esethez, és ezt a francia hatóságok is így gondolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik