Nagyvilág

Obama: az Ebola fenyegetést jelent a globális biztonságra

Az amerikai elnök sürgette, hogy a járvány elleni küzdelemre 750 millió dollárt adó Egyesült Államok után a világ is kiemelt feladatának tekintse az Ebola elleni küzdelmet.

A már több ezer embert megfertőzött Ebola-járvány fenyegetést jelent a regionális és a globális biztonságra – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök csütörtökön New Yorkban az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában részt vevő afrikai vezetőkkel megtartott találkozóján.

Obama emlékeztetett rá, hogy a múlt héten bejelentette: az Egyesült Államok 3 ezer katonát vezényel az Ebola által leginkább sújtott Nyugat-Afrikába, ahol 17 egészségügyi központot hoznak létre és egészségügyi segélymunkások ezreit fogják kiképezni. A Washington által útjára indított támogatás fél éve alatt mintegy 750 millió dollárba kerülhet.

Az elnök ugyanakkor rámutatott, hogy ez önmagában nem elegendő és sürgette, hogy Amerika után a világ is kiemelt feladatának tekintse az Ebola elleni küzdelmet, mivel a vírus az amerikai járvány- és megelőzésügyi központ (CDC) egy eheti jelentése szerint januárig akár 1,4 millió ember megfertőzésével is fenyegethet Libéria és Sierra Leone területén.

Barack Obama: az ebola a globális biztonságot fenyegeti
Fotó:Europress

Barack Obama szerint a nemzetközi erőfeszítések koordinálása révén el lehet érni, hogy 10-20 ezer halott helyett ne többszázezer áldozata legyen a járványnak. John Kerry amerikai külügyminiszter egyébként szerdán bejelentette, hogy Nancy Powell volt nagykövetet nevezte ki a diplomáciai tárca “Ebola-koordinátorának”.

Pénteken a Fehér Házban 44 ország részvételével egészségügyi csúcstalálkozót rendeznek. A Világbank csütörtökön közölte, hogy további 170 millió dollár felajánlásával 400 millió dollárra emelte fel az Ebola elleni harchoz való hozzájárulását.

Joanne Liu, az Orvosok Határok Nélkül elnevezésű szervezet elnöke üdvözölte az Ebolával kapcsolatos felajánlásokat és határozatokat, de hangsúlyozta, hogy azok keveset érnek, ha nem testesülnek meg azonnali cselekvés formájában egy olyan helyzetben, amikor a fertőzöttek száma háromhetente megduplázódik.

“Az Ebola ma nyerésre áll” – hangzott Liu felszólalása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik