Nagyvilág

Nem kímélik az Iszlám Államot

Újabb légicsapások értek szerdára virradó éjjel olyan szíriai területet, amely a szélsőséges szunnita terrorszervezet ellenőrzése alatt áll.

Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű civil szervezet vezetője szerint a Kobáni (más néven Ain-el-Arab) városától nyugatra és délre fekvő területet támadó harci gépek Törökország felől érkeztek, és nem szíriaiak voltak – számolt be az MTI. 

“Éjfél előtt és után Törökország felől jövő gépek több csapást mértek Kobánitól mintegy 35 kilométerrel nyugatra és délre az IÁ állásaira és utánpótlási útvonalaira” – mondta az igazgató.

Az IÁ a múlt héten offenzívát indított a túlnyomórészt kurdok lakta Kobáni ellen, és eddig már több mint 130 ezer kurdot késztetett menekülésre. Az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció erői kedden légi támadásokat kezdtek az Iszlám Állam szíriai állásai ellen, és az OSDH adatai szerint legalább 120 dzsihadista vesztette életét e légicsapásokban, továbbá tüzérségi támadásokban.

William Mayville altábornagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden elmondta, hogy az aznapi csapások “második és harmadik hullámában” részt vett Szaúd-Arábia, Jordánia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is. A légi támogatás mellett az arab országok között volt olyan, amely maga is végrehajtott légi csapásokat, de azt nem közölte a szóvivő, hogy melyik állam volt ez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik