Nagyvilág

Levadászták az izraeli tinédzserek gyilkosait

A rengeteg halálos áldozattal járó Erős Szikla hadműveletet kiváltó hármas gyilkosságért állt bosszút az izraeli biztonsági erő.

Tűzharcban megölték a három izraeli tizenéves júniusi elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított két palesztint kedd hajnalban Hebronban – közölte a katonai rádió. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat bejelentette, hogy a több hónapja kőrözés alatt lévő és mindeddig ismeretlen helyen tartózkodó Amar Abu Eisa és Marván Kavaszme az őrizetbe vétel közben kirobbant tűzpárbajban meghalt.

Visszalőttek és életüket vesztették

A nyári gázai hadművelethez vezető merénylet elkövetőinek hollétéről korábban elfogott hamászosoktól szereztek információt, az akciót közösen hajtotta végre a Sin Bét, az izraeli hadsereg egyik egysége és a rendőrség terrorellenes csoportja.
Peter Lerner, az izraeli hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a hadsereg a júniusi merénylet felderítése óta kereste a bujkáló terroristákat. Az elfogási akció körülményeiről közölték: “tüzet nyitottunk és ők visszalőttek, majd életüket vesztették a tűzharcban. Egyikük haláláról saját szemünkkel meggyőződtünk. Társa megöléséről nincs látható bizonyítékunk, de feltételezzük, hogy ő is belehalt sérüléseibe”.

Az izraeli biztonságiak hajnali háromkor komoly tűzerővel támadtak a feltételezett merénylők búvóhelyeként szolgáló házra. Kavaszme és Abu Eisa nem adta meg magát, mire egy buldózerrel lerombolták az épületet, amelyben tartózkodtak.

Mindig kicsúsztak a kezükből

A tízes tévécsatorna értesülése szerint az utóbbi hetekben többször is a két merénylő nyomában voltak az izraeli katonák, de eddig mindig sikerült elmenekülniük a tervezett rajtaütés elől.

Az izraeli biztonsági erők azzal gyanúsítják őket, hogy június 12-én a kocsijukba csaltak egy ciszjordániai buszmegállóban várakozó három izraeli tizenévest, akik családjaikhoz akartak utazni a hétvégére benntlakásos vallási iskolájukból.

A fiatalok elrablása után a hadsereg nagyszabású hajtóvadászatba kezdett, de három héttel később csak a holttestek kerültek elő Kavaszme egy rokonának, Husszám Kavaszmének Hebron melletti telkéről.

A Hamász tagadja a kapcsolatot

A Hamász üdvözölte a merényletet, de tagadta, hogy része lett volna benne. Husszám Kavaszme elfogása után azt vallotta, hogy személyesen felügyelte az akciót, amelynek végrehajtásához pénzt kapott a gázai Hamász szervezettől.

A huszonkilenc éves Marván Kavaszme először tizennyolc évesen töltött tíz hónapot izraeli börtönben, majd további négy alkalommal tartóztatták le.

2010-es elfogásakor azt vallotta, hogy a Hamász Hebronban működő katonai szárnya beszervezte. Egy évvel korábban kiképezték robbanószerekhez szükséges anyagok beszerzésére és újabb tagok toborzására. Ezért két évig, 2012-ig fogva tartották.

A harminchárom éves Amar Abu Eisa először 2005-ben volt egy évig bírósági tárgyalás nélküli „adminisztratív” őrizetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik