Nagyvilág

Rászóltak a magyar kormányra Amerikából

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Állandó Tanácsának elnökéhez intézett nyilatkozatban adott hangot aggodalmának "a magyarországi civil társadalom fokozódó megfélemlítése" miatt az Egyesült Államok bécsi EBESZ-képviselete csütörtökön.

Kate Byrnes, a képviselet vezetőjének helyettese az MTI is eljuttatott nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy június 19-én az Egyesült Államok már az Állandó Tanácshoz fordult “egy Magyarországon tapasztalható, a magyar civil társadalom és a független média ellen irányuló megfélemlítési kampány ügyében”, és sajnálattal állapítja meg, hogy ismét ebben a témában kell megszólalnia.

Az amerikai diplomata megemlítette a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait monitorozó és értékelő nem kormányzati szervezeteket, amelyek “a Miniszterelnöki Hivatal állítása szerint az egyik ellenzéki párthoz kötődnek”. Ezzel összefüggésben kitért a Nemzeti Nyomozó Iroda által szeptember 8-án elindított “rendőri razziák sorozatára” az Európai Gazdasági Térség és Norvégia nem kormányzati magyarországi támogatási programjáért felelős két civil szervezet ellen.

“Úgy tűnik, hogy e razziák a bíráló hangok elfojtására és a civil társadalom szabad mozgásterének korlátozására irányulnak. Az Egyesült Államok ismételten emlékezteti Magyarországot az EBESZ keretében vállalt, az emberi jogokat és alapvető szabadságjogokat, a demokráciát és a jogállamiságot illető kötelezettségeire” – áll a dokumentumban.

“Azért vetjük fel ezeket a kérdéseket, hogy aggodalmunkat fejezzük ki az EBESZ elveivel összeegyeztethetetlennek tűnő cselekedetek miatt, és egyúttal párbeszédre ösztönözzünk” – olvasható az amerikai nyilatkozatban.

“A magyar kormányt továbbra is arra fogja buzdítani – folytatódik a szöveg -, hogy tartsa magát vállalt kötelezettségeihez, és ezután zaklatás, beavatkozás és megfélemlítés nélkül hagyja működni a nem kormányzati szervezeteket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik