Nagyvilág

Putyin válaszolt az új szankciókra

Kínával és a többi ázsiai országokkal fűzné szorosabbra a gazdasági kapcsolatokat az orosz elnök, miután az Európai Unió újabb szankciókat léptetett életbe Moszkva ellen.

A Kreml vezetője a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) dusanbei csúcstalálkozóján úgy nyilatkozott, hogy Moszkvának szorosabbra kell fűznie a gazdasági szálakat Ázsiával, különösen Kínával.

Lavrov: a békét gátolják a szankciók

Habár Putyin nem hivatkozott nyilatkozatában Brüsszel pénteken bevezetett újabb kényszerintézkedéseire, azt mindenesetre leszögezte: tovább kell növelni együttműködésük hatékonyságát, hogy legyőzhessék a jelenkor kihívásait. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken hangsúlyozta, hogy az Európai Unió gátolja a béke megteremtését Ukrajnában azzal, hogy szigorítja a kényszerintézkedéseket Moszkva ellen.

Az EU által pénteken életbe léptetett gazdasági szankciókat az orosz pénzügyi, energetikai és hadiipari szektort érintő amerikai kényszerintézkedések kísérik, amelyek bevezetését csütörtökön jelentette be Barack Obama amerikai elnök. A kelet-ukrajnai válság miatt utoljára a hidegháború időszakában tapasztalt mértékben elhidegült a viszony Washington és Moszkva között.

A rakétaelhárító rendszer is konfliktust okoz

Az orosz elnök a tádzsik fővárosban elmondott beszédében azt is megemlítette, hogy a regionális biztonsági szervezet országai – Oroszország mellett Kína, Tádzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán és Üzbegisztán – megvitatták a kelet-ukrajnai helyzetet és a blokkot érő egyéb biztonsági fenyegetéseket.

Az SCO pénteki közleményében hangsúlyozta, hogy az egyoldalú rakétaelhárító rendszerek kiépítése aláássa a globális békét és a biztonságot. A regionális szervezet ezzel hallgatólagosan az Egyesült Államokat bírálta, amiért korábban egy európai rakétavédelmi terv megvalósítására adott utasítást Kelet-Európában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik