Nagyvilág

Cápák és ráják kerültek a védett fajok közé

Több pörölycápaféle is védelmet élvez a túlhalászás alól vasárnaptól, mert életbe lép egy másfél évvel ezelőtt tető alá hozott nemzetközi megállapodás.

A világ legjelentősebb természetvédelmi egyezménye, a veszélyeztetett állat- és növényfajok kereskedelmét szabályozó CITES tavaly márciusi bangkoki döntése a heringcápa, az óceáni fehérfoltú cápa, a közönséges pörölycápa, a nagy pörölycápa és a csipkés pörölycápa, továbbá az atlanti ördögrája és a Manta alfredi nevű rájafaj nemzetközi kereskedelmét csak abban az esetben engedélyezi, ha az nem fenyegeti az adott populációk fennmaradását, e célból a kereskedőknek igazolniuk kell, hogy a tengeri állatokat “fenntartható módon és törvényesen” fogták ki. A feltételek betartatására szigorú nemzeti és nemzetközi ellenőrzések hivatottak.

480 millió dolláros biznisz van a cápauszonyban

Ez az első eset, hogy nagy kereskedelmi jelentőségű cápafajokat helyeztek védelem alá.
A bangkoki megállapodást már elfogadásakor történelmiként ünnepelték természetvédők. “Azóta a halászati iparral való példátlan világméretű együttműködésben sikerült megteremteni az életbe lépéséhez szükséges feltételeket” – mondta John E. Scanlon, az 1973-as aláírás helyszíne alapján Washingtoni Egyezményként is emlegetett CITES főtitkára pénteken Genfben, a cápa- és rájavédelmi egyezmény vasárnapi hatályba lépését bejelentve.

 
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Hat ország fenntartást fűzött a megállapodáshoz, így Japán, Izland, Kanada, Guayana, Jemen és a Dániához tartozó Grönland nem is köteles azt betartani. Különösen hevesen ellenezte a kereskedelemkorlátozást Japán, mivel Ázsiában a cápauszony ínyencségnek számít. A Traffic nevű civil természetvédő szervezet 480 millió dollárosra becsüli a világ éves cápauszony-üzletét.

100 év alatt 90 százalékkal kevesebb cápa

A világon létező több mint 1000 cápafaj közül 73 számít veszélyeztetettnek. A most korlátozott védelmet kapó öt faj a világtengerekből évente kifogott 100 millió cápa mintegy hat százalékát teszi ki. A környezetvédők szerették volna mind a 73 veszélyeztetett cápafajt védelem alá helyeztetni.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO szerint egy évszázad alatt 90 százalékkal csökkent a világ cápaállománya.

Az Európai Unió 1,2 millió dollárral segíti az országokat az új rendszabályok betartásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik