Nagyvilág

Nem kérnek a NATO-bázisból a poprádiak

A polgármester és a város lakói kedden hevesen tiltakoztak azon terv ellen, hogy a NATO logisztikai központot és lőszerraktárt létesítsen a Magas-Tátra lábánál fekvő szlovákiai településen.

Anton Danko polgármester azt mondta, poprádi lakosként egyértelműen ellenzi, hogy NATO-támaszpont épüljön az ötvenezres településen. Nem elfogadható, hogy a lakosságot és a városvezetést kész helyzet elé állították, és a helyiek először maguk is csak a médiából értesültek a tervről – fogalmazott Danko.

A lakosok szlovákiai sajtójelentések szerint azt hangoztatták, hogy Poprád turisztikai központ a Tátra kapujában, nem pedig stratégiai katonai állomáshely. A poprádiak állításuk szerint attól is tartanak, hogy a Nyugat és Oroszország közötti háború esetén Szlovákia lenne az egyik első ország, amelyet bombázni kezdenének.

A bázis létesítése ellen indított petíciót eddig 3500-an írták alá a településen, bár magáról a beruházásról még nem született döntés.

Adrej Kiska szlovák államfő a múlt heti walesi NATO-csúcson ajánlotta fel, hogy országában stratégiai NATO-bázis létesüljön. Az észak-atlanti szövetség még nem döntött arról, hogy elfogadja-e az ajánlatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik