Nagyvilág

Végiggyalogol Afrikán egy japán férfi

Az egyiptomi Alexandriából akar eljutni a dél-afrikai Jóreménység fokáig. 11 ezer kilométer vár rá. Holmiját kétkerekű kordén húzza maga után.

A 33 éves Josida Maszahito 2013-ban befejeződött, több éves gyalogtúrája során három kontinensen haladt keresztül, mögötte a kétkerekűvel. Idén lakóhelyéről, a japán Tottori városából indult az egyiptomi kikötőbe, ahonnan vasárnap kezdte meg vándorútját. Kocsijában mintegy száz kilogramm súlyt vontat: itt szállítja a vizet, az ételt, a főzőeszközöket és a sátrát – írja az MTI.

“Örülök, hogy emberekkel találkozom, olyan állatokat, helyeket látok, amelyek mellett elhaladtam volna, ha vonattal vagy busszal megyek” – magyarázta Josida.

Át szeretné szelni Egyiptom és Szudán sivatagait, Etiópia felföldjeit és Tanzánia szavannáit. Tavaly befejeződött, négy és fél évig tartó gyalogtúrája során 40 ezer kilométert tett meg Eurázsián, Észak-Amerikán és Ausztrálián keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik