Nagyvilág

Meteorit csapódott be Nicaraguában

A nicaraguai főváros, Managua területén hatalmas robajjal érkezett az égből, és a becsapódást még a földrengésfigyelő intézet műszerei is kimutatták.

A közelben élők százai menekültek ki házaikból, attól tartva, hogy földrengés van. Az eseményben azonban, amely az 1,2 milliós nagyváros nemzetközi reptere közelében, egy erdős területen történt vasárnapra virradó éjjel, csodával határos módon senki sem sérült meg.

12 méteres átmérőjű a kráter

Wilfredo Strauss, a helyi földrengésfigyelő intézet egyik szakértőjének szavai szerint az égitest 12 méter átmérőjű és mintegy 5 és fél méter mély krátert vájt a földbe.

A mintegy 50 fokos szögben becsapódó meteorit érkezését a tanúk szerint semmilyen fényjelenség nem kísérte, az általa keltett két kisebb földrengést azonban regisztrálták a földrengésfigyelő intézet műszerei is.

 12 méter átmérőjű és mintegy 5 és fél méter mély kráter maradt a becsapódás után
Fotó:Europress 

Égett szag terjengett

A hatóságok szerint egyelőre nem világos, hogy a meteorit teljesen elégett, vagy az általa ütött kráter mélyén fekszik. A kormány amerikai geológusok segítségét kéri a tudományos jelenség felméréséhez.

A közelben lakók először valamilyen robbanásra gyanakodtak. Az ütközés ereje folyadékot, homokot és port vert fel a levegőbe, s nyomában égett szag terjengett.

A Földre évente átlagosan öt meteorit csapódik be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik