Nagyvilág

Csokiháborúban vesztésre áll Ukrajna

Míg korábban az ukrán államfő érdekeltségébe tartozó csokicég termékeit már betiltották Oroszországban, most Janukovics holdudvara is elszenvedheti a bojkottot.

Oroszország azonnali hatállyal megtiltotta az édesipari termékek behozatalát Ukrajnából. A Roszpotrebnadzor, az orosz fogyasztóvédelmi hatóság rövid közleménye szerint az intézkedést azért kellett meghozni, mert “két ukrán cég, a Konti és az AVK megsértette a termékmegjelölési szabályokat”.

Porosenko csokija nem elég jó

A Konti, az AVK és a milliárdos Petro Porosenko ukrán államfő tulajdonában álló Roshen szállította az ukrán édesipari termékek döntő részét Oroszországba.

A Roshen a Tibi csokit is gyártó Bonbonetti Choco Kft. többségi tulajdonosa. A világ egyik legnagyobb édesipari cégének számító ukrán konszern termékei 35 országban vannak jelen. A Candy Industry című brit szakfolyóirat adatai szerint bevételét tekintve tavaly mintegy 1 milliárd dollárral a 20. legjelentősebb volt a nemzetközi édesipari mezőnyben.
A Konti és az AVK a megbuktatott oroszbarát Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjához tartozó üzletemberekhez kötődik.

A Roszpotrebnadzor, az orosz fogyasztóvédelmi hatóság még júliusban megtiltotta a Roshen-termékek importját, mert “a minőségük nem az előírásoknak megfelelő volt”.

Sorra tiltják be az ukrán termékeket

Oroszország ugyancsak júliusban megtiltotta a tej és a tejtermékek behozatalát Ukrajnából, hivatalos indoklás szerint azért, mert azok ismeretlen eredetű pálmaolajat tartalmaznak, ami veszélyt jelenthet a fogyasztókra.

Oroszország már korábban megtiltotta az ukrán burgonya, valamint a sertéshús importját, továbbá három ukrán cég alkoholtermékeinek, valamint 7 vállalat zöldség-, gyümölcs, és halkonzerveinek a behozatalát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik