Nagyvilág

Aláírták a tűzszünetet Ukrajnában

A fegyvernyugvás közép-európai idő szerint 16 órakor lép életbe.

A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben a kontaktcsoport ülésén – jelentette az MTI az Interfax orosz hírügynökségre és a minszki tárgyalásokhoz közel álló forrásokra hivatkozva.

Az Interfax értesülései szerint a jegyzőkönyv tizennégy pontból áll, és egyebek mellett tartalmazza a tűzszünet ellenőrzésének részleteit, valamint rendelkezik a két oldal közti fogolycseréről is.

A donyecki szakadárok a Twitteren megerősítették a tűzszüneti jegyzőkönyv aláírását. Ugyanakkor a kontaktcsoport tagjai – a harcoló feleken kívül Oroszország és az EBESZ képviselői – közül egyelőre ezt senki sem erősítette meg.

Porosenko elrendelte a fegyvernyugvást

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hivatalosan is megerősítette az ukrajnai fegyvernyugvási jegyzőkönyv aláírását, Petro Porosenko ukrán elnök pedig arra utasította a hadsereg parancsnokait, hogy helyi idő szerint 18 órától szüntessék be a tüzet.

Porosenko a tűzszünet bejelentését követő első nyilatkozatában azt mondta, a fegyvernyugvást hatékony nemzetközi felügyeletnek kell biztosítania. Egyúttal úgy fogalmazott, hogy “minden lehetségest, sőt a lehetetlent is meg kell tenni, hogy véget érjen a vérontás” Kelet-Ukrajnában.

Heidi Tagliavini, az EBESZ képviselője szintén megerősítette, hogy a harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben, a harcoló felek között közvetítő úgynevezett kontaktcsoport ülésén.

Ugyanakkor Igor Plotnickij, a szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott “Luhanszki Népköztársaság” elnöke újságíróknak azt mondta, hogy a tűzszünet ellenére továbbra is el akarnak szakadni Ukrajnától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik