Nagyvilág

Óriási összegbe került Izraelnek a gázai hadművelet

Meghaladta a 9 milliárd dollárt (2160 milliárd forintot) a Gázai övezet elleni Erős Szikla hadművelet költsége.

Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter kedden hangoztatta, hogy “a terrorizmus elleni küzdelem költséges foglalatosság”. Ezek igazolt költségek – mondta, még akkor is, ha a zsidó állam védelmi minisztériumának költségvetését meg kellett háromszorozni. “Ez nem volt a (pénz)eszközök elpocsékolása” – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a Vaskupola rakétavédelmi rendszer elfogta a Gázai övezetből izraeli lakott területek felé tartó palesztin rakéták többségét, s ezzel jelentős mértékben korlátozta az országot érő gazdasági veszteség mértékét. Minden egyes palesztin rakéta elfogása ugyanakkor százezer dollár (24 millió forint) kiadást jelentett.

Az Erős Szikla hadművelet ötven napig, július 8-ától augusztus 26-ig tartott. Ez idő alatt a Gázai övezetben meghalt 2140 ember, 11 ezer pedig megsebesült. Izraeli adatok szerint az akcióban több mint 750 palesztin fegyverest öltek meg. Az izraeliek 66 katonája meghalt, ez volt az 2006-os háború óta a legnagyobb arányú izraeli veszteség. Hat izraeli civil is életét vesztette.

A palesztinok mintegy 4,5 ezer rakétával támadták Izraelt, ebből 3,6 ezer lakatlan területen robbant fel, míg a Vaskupola-rendszer 735 palesztin rakétát elfogott. Az ötven nap alatt az izraeli hadsereg a levegőből, a tenger felől, valamint tüzérségével és harckocsijaival 5263 célpontra mért csapást az övezetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik