Az életet Kurdisztánban úgy lehet jellemezni, hogy aki nincs a fronton, az oda készül. Ha nem készül oda, akkor valamilyen formában hozzájárul a háborúhoz. Bár politikailag Kurdisztán eléggé megosztott, abban alapvető az egyetértés, hogy a háború az ISIS ellen igaz ügy és senki sem vonhatja ki magát alóla.
Fotók: Jászberényi Sándor
„A legjobb csajok a PKK-ban harcolnak” – mondja Amandzs, miközben autózunk a Szulimani külkerületében található katonai tábor felé. (A PKK a Kurd Munkáspárt – a szerk.)
Szögesdrót és fegyveres őrök állják útját az autónak. Ide nem mehetnénk be, ha Hiúa Dzseff, kedves házigazdám a PUK (Patriotic Union of Kurdistan, azaz Kurdisztáni Hazafias Unió) politbüró politikai munkája mellett nem lenne az ezredese is a pesmergáknak. Így azonban némi bombakeresés után beengednek minket, hogy takaros kis barakok között hajtsunk tovább, a női ezredet keresve.
Izrael mellett egyedül Kurdisztánban találhatóak harcoló női alakulatok a hadseregben.
A kurd pesmerga nőkről számtalan legenda kering az országban. Ezek nagy része arról szól, hogy az ISIS milíciák annyira nem szeretnek harcolni a csajokkal, hogy inkább visszavonulnak és minden lehetőséget megragadnak ahhoz, hogy el tudják kerülni a fegyveres konfliktust.
„Ez azért van, mert azt hiszik, hogy, akit nő kezétől hal meg a dzsihád során, az nem jut a mennyekbe és bukja a 72 szüzet” – világosítanak fel különböző kávézókban, vendégségekben a kurdok. Hogy ebből mennyi a legenda és mennyi a vallási alap nem tudom megítélni. Ellenben ismerek valakit, aki igen.
Karasszon Attila Szulejmán a magyar szunnita muszlim közösség ismert tagja, Szaúd-Arábiában tanult és, ha valakiről elmondható, hogy mélyen vallásos ember – a jó értelemben -, akkor ő az. Évek óta ismerjük egymást, ha pedig kifejezetten az iszlám hagyományok és a vallás dolgában kérdésem van, mindig segít. Általában úgy, hogy egy-egy kérdésben minden értelmezést bemutat, és csak utána mondja el a saját véleményét.
Még mielőtt a pesmerga nőkkel találkoztam volna szerettem volna tisztán látni ezt a kérdést, ezért a Facebook-on kértem, hogy ásson elő mindent a szentírásokból, ami erre vonatkozhat. Ő neki is állt és az lett az eredménye a dolognak, hogy az Iszlám nem diszkriminálja így a nőket.
”Az égvilágon semmi különbség nincs aközött, hogy férfi vagy nő öli meg az embert a dzsihád során. Erről nincs sem hiteles sem vitatott hagyomány” – mondja Karaszon, majd hozzáteszi, „azt azonban ne felejtsük el, hogy amit az ISIS művel semmilyen vallási értelemben nem tekinthető dzsihádnak.”
A mérsékelt szunnita muszlim közösségek egyként vannak kikelve az ISIS ellen egyébként szerte a világon. El sem tudom mondani, hogy hány magyar, illetve arab muszlim keresett meg levélben arra kérve, nehogy azt gondoljam, hogy az ISIS képviselné az iszlám szunnita ágát. Már a terrorszervezet megnevezése is sérti a hívő szunnita muszlimokat: az újságírókat több jeles vallástudós is fatvában kéri arra, hogy ne „Iszlám Államként”, hanem „al-Kaida államként” nevezzük őket.
Visszatérve a pesmerga nőkhöz: valószínűleg ez a legenda, mivel vallási alapja nincs, abból a sztereotípiából táplálkozik, mely szerint egy nő nem egyenrangú fél egy férfival. A Közel-Keleten még csak most bontogatja szárnyait a feminista mozgalom – az arab világban még évtizedek harca lesz megváltoztatni a hímsovén gondolkodású társadalmat.
De nem Kurdisztánban.
„Remélem elszúrjuk a mennybe jutásukat és mi öljük meg őket!”
Mosolyogva mondja ezt Bászeh Homeláú altábornagy asszony, pisztollyal az oldalán. Ő a pesmerga női ezred vezetője, a keze alatt ötszáz nő szolgál. „Tulajdonképpen teljesen mindegy, mit gondolnak, akkor is harcolunk velük” – teszi hozzá.
A barakban, ahol minden nő egyenruhában, fegyverrel az oldalán közlekedik teával fogadnak. Ismertetik a jelenlegi helyzetet is.
Kurdisztán határain, konkrétan a frontvonalon pillanatnyilag több, mint ötszáz nő állomásozik.
Bár a harcosok nagy része férfi, szinte mindenhol feltűnnek a női pesmergák is. Nemcsak logisztikai, élelmezési feladatokat látnak el: szép számban akadnak harcoló alakulatok is. A nők kiképzése ugyanis semmiben sem különbözik a férfiakétól. Ugyanúgy tanulják a lőfegyverhasználatot és a közelharcot, mint bármelyik pesmergának jelentkező az országban, sértené is a becsületüket, ha ez másképpen lenne.
„Egyszerűen nem ülhetünk ölbe tett kézzel, várva, hogy mi történik” – mondja Mászda Szájíb főhadnagy. „Nekem a bátyámat ölte meg az ISIS. Harcolni akarok.”
A kurd kormányzat a nők tömeges jelentkezése miatt hamar létrehozta a női ezredet az iraki autonómiában is, míg ez a törökországi kurd területeken gyakorlatilag a hetvenes évek óta működik.
„Nincs nemi megkülönböztetés” – mondja Hiúá Dzseff. „Legalábbis Kurdisztánban.”
A nőknek, akikkel beszéltem mind van konkrét harci tapasztalata. Nemrég tértek vissza Khanakinból, Dohukból, a frontvonalról. Szulimaniban a többi nő kiképzését vezetik. Az ezredben egyelőre csak nők szolgálnak, de sokuk szerint a vegyes állomány, csak idő kérdése.
„Nem félnek attól, hogy megerőszakolják magukat?” – buggyan ki belőlem önkéntelenül is a kérdés. A nemi erőszak ugyanis, ha tetszik, ha nem, bevett formája a pszichológiai hadviselésnek szinte minden háborúban.
„Hogyan lehetne pesmerga az, aki fél?” – jön a válasz. „Egyébként pedig magát is megerőszakolhatják.”
Azok, akik a megszállt területekről érkeznek, arról számolnak be, hogy az ISIS kis kártyát oszt azoknak, akik felesküdnek a kalifára, mely megtiltja, hogy megöljék, megerőszakolják, kirabolják vagy foglyul ejtsék a viselőjét. Férfiaknak és nőknek ugyanaz a kártya jár, amit havonta kell megújítani.
A nemi erőszak nem nem kérdése.
