Nagyvilág

Ukrajna: Nyugat Moszkvát hibáztatja

Obama szerint Oroszország már annyira elszigetelődött, mint a hidegháború óta soha. Amerikai tankok és katonák jönnek hadgyakorlatra Kelet-Európába.

Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár csütörtöki telefonbeszélgetésükben egyetértett abban, hogy Oroszország felelős a kelet-ukrajnai erőszakért. Ezt az amerikai elnök közölte a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. Rámutatott, hogy Oroszország ukrajnai beavatkozása következtében már annyira elszigetelődött, mint a hidegháború óta soha, és arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a “folytatódó behatolásért” további árat kell majd fizetnie. Elmondta, Amerika és szövetségesei mérlegelni fogják a szankciók kiterjesztését.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az ukrán válságnak nincs katonai megoldása. Álláspontja szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök elszalasztotta azokat az alkalmakat, amikor lehetőség volt a krízis diplomáciai úton történő rendezésére. Obama bejelentette, hogy szeptemberben a Fehér Házban fogadja Petro Porosenko ukrán elnököt. Közölte, hogy a küszöbön álló, jövő heti észtországi látogatásán és az észak-atlanti szövetségnek a szeptember 4-én és 5-én Walesben megrendezendő csúcstalálkozóján meg fogja erősíteni az Egyesült Államoknak a NATO-szövetségesek biztonsága melletti rendíthetetlen elkötelezettségét.

„Megnyugtató” hadgyakorlat

Az Egyesült Államok tankokat és katonákat készül kelet-európai hadgyakorlatokra vezényelni, hogy megnyugtassa az Ukrajna elleni orosz intervenció miatt aggódó szövetségeseit – jelentette ki Vanessa Hillman alezredes, a Pentagon szóvivője csütörtökön Washingtonban.

A tervek szerint októberben a 1. lovassági (légi szállítású) hadosztály 1. dandárjának 600 katonáját vezénylik majd Lengyelországba és a balti államokba, hogy ott a 173. légi szállítású dandár ejtőernyőseit felváltva vegyenek rész kiképzési gyakorlatokon. Amerikai részvétellel a NATO keleti határai mentén az elmúlt időben több hadgyakorlatot is tartottak az ukrajnai szakadárok orosz támogatása miatt nyugtalan szövetségesek megnyugtatása érdekében. Az Egyesült Államok emellett F-16-os vadászrepülőket vezényelt Lengyelországba és részt vesz a balti államok légterének biztosításában is.

Kijev és a nyugati országok azzal vádolták meg csütörtökön Oroszországot, hogy csapatai közvetlenül is részt vesznek a kelet-ukrajnai harcokban. A NATO szerint mintegy 1000 orosz katona támogatja közvetlenül a Moszkvához húzó szakadárokat. A szervezet műholdfelvételeket tett közzé, amelyek bizonyítják, hogy nehézfegyverzettel ellátott orosz erők mozogtak Ukrajna területén.

Humanitárius folyosó

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök este felszólította az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadár lázadókat, hogy nyissanak humanitárius folyosót, amelyen az általuk körbezárt ukrán katonák elhagyhatják a harcteret.

    Erről a Kreml sajtószolgálata számolt be.
    Ezt megelőzően Petro Porosenko ukrán elnök Kijevben a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) rendkívüli ülését megnyitva közölte: két ukrán katonai egység dezertálása miatt kerültek súlyos helyzetbe a Kijev által terrorellenesnek nevezett haderők Kelet-Ukrajnában, a Donyeck melletti Ilovajszk városánál folyó harcokban.
    Ilovajszknál már csaknem egy hete vannak heves tűz alatt a város “felszabadításáért” küzdő önkéntesek és hivatásos katonák, akik folyamatosan erősítést, fegyvereket és lőszereket követelnek az ukrán államfőtől és a védelmi minisztériumtól.
    Porosenko hangoztatta, hogy az Ukrajnába behatoló orosz csapatok a szakadárok megsegítésére érkeztek, mivel az utóbbi időkben az ukrán terrorellenes erők komoly harci sikereket értek el az oroszbarát szeparatisták elleni harcokban. Kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai helyzet rendkívül súlyossá vált, de – mint mondta – “kontrol alatt tartható”. Ezért arra kért mindenkit, hogy ne essen pánikba, hogy “hideg fejjel és józan ésszel” hozzák meg a közös döntéseket a további lépésekről.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik