Nagyvilág

Élve temették el a hétéves kislányt

Rokonai ástak neki sírt, miután megpróbálták megfojtani a gyereket. Drámai történet Indiából.

Állítólag rokonai először megfojtottak, majd egy gödörbe temettek egy hétéves kislányt az észak-indiai Uttar Pradesh államban – adta hírül a BBC.

A gyerekre egy falubeli talált rá. A kislány a rendőrség beszámolója szerint amikor tudatára ébredt, kiásta magát a földből és sírni kezdett. Erre lett figyelmes a férfi, aki rátalált. A kislányt kórházba vitték, és már jól van.

Azt egyelőre nem tudni, miért akarták megölni a gyereket a rokonai. A BBC rámutat, hogy Indiában nem példa nélküli, hogy kislányokat ölnek meg.

A rendőrség keresi a gyerek anyját, a nagynénjét és nagybátyját is, akik elmenekültek.

India – más világ

Indiában mások a hagyományok és máshol vannak a határok: 2007-ben Richard Gere ellen eljárás indult, mert nyilvánosan arcon csókolt egy indiai nőt. De nemcsak a bíróság gépezete indult be, India-szerte Gere fotóinak elégetésével tiltakoztak vallási fanatikusok a színész „bűne” miatt. Miért? Mert a nyilvános csók Indiában obszcenitás. A színész végül elnézést kért, de a Legfelsőbb Bíróságnak kellett megadnia az engedélyt, hogy Gere végül minden, retorziótól való félelem nélkül Indiába léphessen.

De más téren is más határokhoz vannak szokva Indiában. A család becsülete például olyan fontos, hogy annak megsértése miatt évente nők százait öntik arcon savval, ami az esetek felében halált, illetve borzalmas, maradandó testi-lelki sérüléseket okoz. Sok helyen egy jó házassági ajánlat visszautasítása is már a család jó híre megsértésének számít. De hiába is szigorúak az erkölcsi tradíciók, a nemi erőszak ugyanolyan gyakori ott is, mint Nyugaton: 2001 óta 16 ezerről 26 ezerre emelkedett a szubkontinensen bejelentett nemi erőszakos esetek száma. A házasságon belüli eseteket nem számolják bele a statisztikák, az nem lévén bűncselekmény. Ugyanakkor a kép kissé finomodik, ha hozzávesszük, hogy az egy főre jutó nemi erőszakos cselekmények száma nem mondható magasnak, még nyugati összehasonlításban sem.

Mégis mellbevágó az adat: minden 22. percben megerőszakolnak valakit Indiában. Egy 2013-as BBC-jelentés szerint 7200 gyerek esik áldozatául Indiában az erőszaknak. A törvénykezés is próbál reagálni: egy tavaly hozott törvény értelmében nemi erőszakért legalább 7 év börtön szabható ki, de akár életfogytig tartó büntetés is, az esettől függően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik